Okafogyott az EB különadókkal kapcsolatos felhívása
A kormányszóvivő okafogyottnak tartja az Európai Bizottság telekommunikációs és kiskereskedelmi különadókkal kapcsolatos, Magyarországhoz intézett felhívását, mert a magyar kormány már az értesítés előtt döntött a terhek 2013. január 1-jei kivezetéséről. Giró-Szász András kormányszóvivő egy csütörtöki televíziós interjúban ugyanakkor a cafeteria-rendszer miatti bizottsági felszólításról azt mondta: Magyarország nem tart tiszteletben olyan uniós felvetéseket, amelyek a magyar szuverenitást korlátozzák.
Dátum: 2012-11-23 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:32:05.905157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Giró-Szász András kormányszóvivő az M1 Az Este című műsorában úgy fogalmazott: "Minden ilyen típusú dolog sajnos azon embereknek a véleményét erősíti, akik azt mondják, hogy az Európai Unió mindig le van maradva egy kicsit, és talán éppen ezért is van ekkora gondban".
Szerinte ugyanis olyan felhívást intézett az Európai Bizottság Magyarországhoz, ami lényegében okafogyott, hiszen a kiskereskedelemmel és a telekommunikációval kapcsolatos különadót a magyar kormány már a bizottság értesítése előtt egy héttel megszüntette 2013. január 1-jével.
Hangsúlyozta: ettől az időponttól Magyarországon a különadókat kivezetik, és egy átlátható, állandó, hosszú távon fenntartható struktúrára áll be az adórendszer. A kormányszóvivő igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a napokban megszavazott közműadó állandó adó lesz-e.
A cafeteria-rendszerrel kapcsolatban ugyanakkor kijelentette: "Magyarország tiszteletben tart minden olyan uniós felvetést, amely az európai uniós jogkörnyezetből fakad, de semmi olyat nem, amely a magyar szuverenitást korlátozná". Hangsúlyozta: amikor a kormány bevezette az Erzsébet-utalványt és az arra épülő programokat, akkor világossá tette, hogy ez nem egy versenykorlátozó lépés, ugyanakkor szociális célokat is szolgál.