Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Orbán-kabinet aktív kormányzati szerepet vállalt

A Fidesz - Magyar Polgári Párt úgy látja, hogy a magyar gazdaság mostani növekedése a következő négy évben is fenntartható, mégpedig úgy, hogy 2006-ig kétszer gyorsabban bővüljön az európai uniós átlagnál - mondta Pokorni Zoltán szerdán a szolnoki Hozam Klubban, ahol a térség cégvezetőinek és üzletembereinek tartott előadást.


Dátum: 2002-03-20 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1105
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:22.817065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pártelnök hozzátette: erre a növekedési ütemre szükség is van ahhoz, hogy Magyarország 10-15 éven belül elérje az európai uniós országok átlagos gazdasági fejlettségét. Pokorni Zoltán ezt a törekvést egy nagyon tudatos gazdaságpolitikából fakadó, reális vállalásnak minősítette.

A Fidesz elnöke közölte: a polgári kormány gazdaságpolitikája eltér a Horn-kormányétól, a különbség pedig abban mutatkozik, hogy amíg az előző országvezetés a válsághelyzeten kívül nem avatkozott be a gazdaság működésébe, addig az Orbán-kabinet aktív kormányzati szerepet vállalt magára.

- A magyar gazdaság növekedését földrajzilag és fizikailag is szét kell húzni, hogy ne csak néhány dunántúli nagyváros, illetve ne csupán egy-két ágazat, például a gépipar gyarapodjon a prosperitásból - mutatott rá Pokorni Zoltán, jelezve: ennek a tudatos, aktív kormányzati szerepvállalásnak a keretéül, eszközéül szolgál a Széchenyi Terv.

Kitérve a kisvállalkozások gondjaira, jelezte: e kör esetében 30 millió forintig nem kell társasági adót fizetni, ha a pénzt cégük fejlesztésére fordítják.

- Másik problémájukon, a hitel szűkösségén a Széchenyi-hitelkártyával próbálunk segíteni, e kártya birtokosa ugyanis átmeneti anyagi zavara enyhítésére kedvező feltételekkel és gyorsan juthat majd készpénzhez - jegyezte meg a Fidesz elnöke.

Pokorni Zoltán arról is beszélt: a 250-1500 főnek munkát adó, magyar tulajdonú cégek részére egy 300 milliárd forintos garanciaalap áll rendelkezésre azért, hogy a nemzetközi óriásvállalatok versenytársai lehessenek a belföldi piacon.

A politikus Szolnok és térsége gazdasági helyzetét, a kibontakozás lehetőségeit szóba hozva közölte, hogy a 4-es számú főközlekedési út régóta hiányolt fejlesztése immár kézzel fogható közelségbe került.

Bejelentette: március 29-én Abonyban teszik le az alapkövét annak a kétszer kétsávos gyorsforgalmi autóútnak, amely elkészülte után a 4-es főút Budapest-Szolnok közötti szakaszán megszünteti a balesetveszélyes és nehézkes közlekedési viszonyokat.

Kapcsolódó elemek