Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hende: A hadtörténeti az egyik legnépszerűbb múzeum

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum az egyik leglátogatottabb intézmény az országban, tavaly 68 ezren, idén pedig már a 80 ezernél is többen voltak kíváncsiak a tárlatokra - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken az intézmény 75 éves jubileumi ünnepségén a fővárosban.


Dátum: 2012-11-23 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186594
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:32:11.914120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 A miniszter elmondta: 1937-ben nyílt meg, csaknem két évtizedes, rendkívül kemény munka után a Hadtörténeti Múzeum első állandó kiállítása. Ezzel visszavonhatatlanul létrejött a múzeum közössége, amely a magyar nemzet hadtörténelmének és honvéd hagyományaink ápolásán dolgozik - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta: a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kiemelten fontos eleme a honvédelem rendszerének, és a Honvédelmi Minisztérium (HM) felelős gondoskodni annak sikeres működéséről. A múzeum megalapozott hátteret ad a magyar katonai identitástudat formálásához, a maga eszközeivel erősítve a hadsereg tagjainak együvé tartozását - fűzte hozzá.

A tárcavezető mellett az ünnepségen jelen volt Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára.

Kapcsolódó elemek