Giró-Szász: Korai lenne megítélni a tárgyalások menetét
A magyar szakértők elkészítették elemzésüket az Európai Unió 2014 és 2020 közötti időszakának átdolgozott keretköltségvetés-tervezetéről, Orbán Viktor miniszterelnök pedig ennek ismeretében tárgyal majd a pénteken folytatódó brüsszeli csúcstalálkozón - közölte Giró-Szász András pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2012-11-23 12:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:32:12.269410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányszóvivő hangsúlyozta, korai lenne még megítélni a tárgyalások menetét, hiszen lehetséges például az is, hogy az Európai Parlament (EP) élni akar vétójogával.
Az uniós költségvetési javaslaton átvezetett változtatásokat Orbán Viktor miniszterelnök is megismerte. A magyar szakértői csapat péntekre virradó éjjel elvégzett egy gyorselemzést, majd reggelre elkészítették az új előterjesztés teljes vizsgálatát - közölte Giró-Szász András, hozzátéve, hogy a kormányfő e felkészítő ismeretében vesz részt a csúcstalálkozó folytatásában.
Csütörtök késő este alig kezdődött meg, nem sokkal éjfél után már fel is függesztették - péntek délig - az unió 2014 és 2020 közötti időszakának keretköltségvetéséről szóló EU-csúcstalálkozót.
A plenáris megbeszélés halasztásának az az oka, hogy Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke - a tagországok állam-, illetve kormányfőivel folytatott csütörtöki kétoldalú megbeszélései nyomán - átdolgozta a költségvetési tervezetet, és azt most a csúcsvezetőknek tanulmányozniuk kell. Az első reakciók fényében magának Van Rompuynek is át kell még egyszer gondolnia az általa javasolt számokat.
Az első értesülések szerint a kiadási főösszeget illetően Van Rompuy további csökkentést indítványoz, ám a mezőgazdasági támogatások és az úgynevezett strukturális alapok keretét - ide tartoznak a kohéziós alapok is - az eredetileg elképzeltnél kisebb mértékben kurtítaná meg.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke azt mondta, az EP megvétózhatja a tagállamok által kötött kompromisszumot, ha nem ért egyet vele.