Elengedik a foglyokat
Háromszázötven palesztin fogoly szabadon engedését hagyta jóvá szerdán egy izraeli miniszteri bizottság, de az intézkedés nem vonatkozik majd a Hamász és az Iszlám Dzsihád nevű szélsőséges szervezet tagjaira.
Dátum: 2003-07-23 11:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:33.211297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság ezzel megerősítette az izraeli kormány július 6-án elvben már elhatározott döntését a palesztinok elengedéséről és arról, hogy szélsőséges szervezetek tagjai nem nyerhetik vissza szabadságukat. Mint az AFP jelentette, a szabadon bocsátandó személyekről az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét listája alapján határozott a miniszteri bizottság. Az izraeli hadsereg rádiójának értesülése szerint a bizottság ugyanakkor elutasította mintegy száz, terrorista szervezetekhez tartozó palesztin személy szabadulását. Hisám Abder-Rázek, a foglyok ügyében illetékes palesztin miniszter máris bírálta az izraeli döntést. Hangsúlyozta, hogy a Hamász és az Iszlám Dzsihád tagjainak kizárása a szabadon bocsátásokból zsákutcába juttathatja a békefolyamatot.
MTI - fidesz.hu