Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szócska: Hosszú távon is fenntartható rendszer alakul ki

A betegellátás színvonalának és biztonságának javulása várható az egészségügyi intézmények integrációjától – jelentette ki Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen.


Dátum: 2012-11-23 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186611
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:32:18.230169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


 A kórházak integrációjával, a munkamegosztással, a közös tervezéssel hosszú távon is fenntartható rendszer alakul ki - mondta a politikus a makói és a hódmezővásárhelyi kórház összedolgozói értekezletét követő sajtótájékoztatóján.

Azzal, hogy az állami kézbe került intézmények közösen vásárolják az energiát és a gyógyszert éves szinten akár tízmilliárd forintos megtakarítás is elérhető. Az első, mintegy negyven kórház gázszállítására kiírt közbeszerzési eljárással egymilliárd forintot sikerült megspórolni – tudatta az államtitkár.

A hódmezővásárhelyi és a makói kórház a jövőben egyenrangú tagintézményként működik tovább, úgy, hogy mindkét betegellátó hely megtartja saját kistérségi feladatát – közölte Szócska Miklós.

A politikus azt várja az integrációtól, hogy a Hódmezővásárhelyen indult, példaértékű Egészséges Vásárhelyért-program eredményeit Makón is sikerül hasznosítani.

Szócska Miklós az integrált intézményen belül lehetőséget lát többek között a közös ügyeletszervezésre is, amellyel csökkenthető az orvosok leterheltsége.

Az integráció után, a népegészségügyi és pályázati programok indulásának köszönhetően akár növekedhet is a foglalkoztatotti létszám – mondta a politikus.

Baráth Lajos, a makói kórház vezetője közölte, hogy az összdolgozói értekezlet megnyugtatta az intézmény munkatársait.

A makói kórházban a nyáron kialakított szakmai profilnak megfelelően folyik tovább a munka, lesz baleseti sebészeti ellátás, valamint biztosítják a 24 órás ellátást a város és a környező tizenhat település gyermekeinek is – tudatta az igazgató.

Kapcsolódó elemek