Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Farkas: A botránypolitika kapui bezárultak

A botránypolitika kapui bezárultak, helyette a szakma és a konstruktivitás jelent meg – jelentette ki Farkas Flórián portálunknak adott interjújában. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke rámutatott arra is, a foglalkoztatási szövetkezet sok romának jelenthet új esélyt.


Dátum: 2012-11-23 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:32:20.350309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A keddi vitanap megrendezésére többek közt azért volt szükség, mert a közelmúltban számtalanszor kérdezte a miniszterelnököt az ellenzék romaügyben – mondta Farkas Flórián. „Ugyanakkor magam is nagyon időszerűnek és szükségszerűnek tartom, hogy a Ház falai között értesüljenek arról a kormánypárti és ellenzéki képviselők, hogyan is áll a tavaly májusban megkötött keretmegállapodás végrehajtása” - fogalmazott.

Farkas Flórián a vitanapot – annak ellenére, hogy vannak feszültségek és nehézségek - úgy jellemezte: konstruktív és építő volt a hangulat. Ugyanakkor kiemelte, hogy a szocialisták felszólalása igen meglepte. Ennek kapcsán kifejtette: újabban már nem is a Gyurcsány – Bajnai korszakot, hanem a kommunizmust sírták vissza. „Ez nagy hátralépés” – fogalmazott.

Minden javaslatot megvizsgálnak

Ezen túl is voltak szerencsétlen és a témához nem illő mondatok, de az ország legérzékenyebbnek mondott területéről szóló vitában ez nem meglepő – jegyezte meg. Mindannyiunknak van felelőssége a kialakult helyzetben, mégis a legnagyobb felelősség a rendszerváltás után 12 évig kormányzó szocialisták vállát nyomja, akiknek az időtényezőből fakadóan is a legtöbb eredményt kellene felmutatniuk e kérdésben – emelte ki Farkas Flórián.

Mára azonban sokan felismerték, hogy az országban 2010 óta új romapolitika van – vélekedett az ORÖ elnöke. „A botránypolitika kapui bezárultak, helyette a szakma és a konstruktivitás jelent meg. Minden javaslatot, amely a vitanapon elhangzott, az Országos Roma Önkormányzat és a kormány meg fog vizsgálni” – húzta alá.

Az ORÖ elnöke örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a foglalkoztatási szövetkezet létrehozását sürgette a vitanapon. „Bízom benne, hogy ez a rendszer nagyon rövid időn belül adhat munkát sok hátrányos helyzetű embernek, köztük romáknak is” – fűzte hozzá.

„Jó úton haladunk”

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter felszólalása kapcsán Farkas Flórián kiemelte: megnyugvást jelent számára, hogy a kormányzat tárcaszinten kezeli a romaügyet a miniszter vezetésével. Ugyanakkor szólt arról is, hogy nagy várakozással tekint a kormányfő által bejelentett romaügyi kabinet létrehozására, hiszen „ez az egyetlen, ami felgyorsíthatja az eseményeket”.

Közbevetésünkre Farkas Flórián elmondta: amikor zárógondolatait közölte a parlamenti vitanapon, a szocialista padsorokban már nem volt senki. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy „a Jobbik tisztességgel végigülte a vitát”.

Farkas Flórián mindezek mellett köszönetét fejezte ki fideszes és KDNP-s képviselőtársainak, hogy támogatták a kezdeményezést és a vitanap végén elfogadott nyilatkozatot is. Összességében a vitanap azt igazolta, hogy jó úton haladunk – hangsúlyozta. Ugyanakkor megjegyezte, hogy érti a türelmetlenséget, de kiemelte: a rendszerváltás óta először vannak konkrétan érezhető eredményei a romapolitikának. Erre példaként említette az elnök, hogy négyezer roma asszony közül választottak ki ezret, akiket folyamatosan képeznek arra, hogy segítsék a cigányságot mindennapi életében. Ők egyfajta hídszerepet is betöltenek a járási, a polgármesteri, illetve a kormányhivatalok felé – emelte ki.

Háromszázhatvanöt koordinátorunk van jelenleg, akiknek az a feladatuk, hogy kiválasszák azt az újabb harmincezer, minden szempontnak megfelelő cigány munkanélkülit, akiknek megindulhat a foglalkoztatása – fogalmazott Farkas Flórián. Emellett elmondta azt is, hogy jelenleg becslések szerint mintegy ötvenezer fő vesz részt a közfoglalkoztatási programban.

Kapcsolódó elemek