Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az áldozatok legsérülékenyebb csoportja a gyermekek

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint Magyarországon is "lesz majd egy fájdalmas pont", amikor szembesülnünk kell azzal, hogy családokon belül milyen bűncselekmények történnek.


Dátum: 2012-11-24 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186637
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:32:27.848325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Navracsics Tibor az m1 Este című műsorában

Navracsics Tibor azt mondta: a gyermekbarát igazságszolgáltatás az áldoztavédelem speciális területe, a magyar EU-elnökség egyik legnagyobb sikere pedig az áldozatvédelmi csomag, valamint a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos uniós jogszabály elfogadása volt.

Beszélt arról is, hogy az áldozatok legsérülékenyebb csoportja a gyermekek, akik akár egész életükben magukban hordozhatják "ezt a szörnyű élményt". Hozzátette: ezidáig úgy tűnt, hogy a hatóságok még jobban elmélyítik ezt a traumát, mert a gyerekeknek a nyomozati és a tárgyalási szakban is legalább egyszer fel kell idézniük a hatóságok, idegen emberek előtt bántalmazásuk körülményeit. Megemlítette, 2012 a gyermekbarát igazságszolgáltatás éve, amelynek célja, hogy az eljárási szabályok módosításával, a gyermekbarát meghallgató szobák technikai felszereltségével barátságos környezetben, eljátszva rögzítsék a gyermekek vallomásait.

Beszámolt arról is, hogy életre hívtak egy gyermekbarát jogi munkacsoportot is, melynek tagjai megállapították, hogy a szabályozási környezetet is változtatni kell. Kezdeményezésükkel azt is szeretnék elérni, hogy az egész társadalom gyermekbaráttá váljon - jegyezte meg.

Scheiber Dóra gyermekorvos, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet munkatársa a műsorban annak fontosságáról beszélt, hogy ne csak a fizikai, hanem az érzelmi bántalmazásokkal is foglalkozzanak, ezért "meg kell találni a beavatkozási pontokat" akkor is, amikor a gyerekeket nem bántalmazzák, csak elhanyagolják. Rámutatott: fontos a szoros együttműködés az igazságszolgáltatási, az egészségügyi és az oktatási intézményekkel, valamint a szociális szférában dolgozó szakemberekkel. Annak a véleményének adott hangot, hogy a gyerekbarát meghallgató szobákra a rendőrségi épületeken kívül szükség van az igazságszolgáltatás folyamatában résztvevő valamennyi intézményben. Kiemelte, a hét éves kor alatti gyermekekre külön kiemelt projektet indítanak, amitől azt várják, hogy csökkenteni fogja a gyerekbántalmazást. Megemlítette, az esetek mindössze 20 százalékában idegenek a gyermekek bántalmazói, a többi sérelmet a gyermekekkel szemben a velük bizalmi viszonyban álló emberek követik el.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4353, 'source_type': 'media', 'source_id': 9573, 'target_type': 'article', 'target_id': 122938, 'relation_type': 'describes'}