Kontrát: Biztosított az egyházak szabad működése
Az alaptörvény és az egyházi törvény együtt biztosítja az egyházak szabad működését - mondta Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár szombaton Pápán, a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye fennállásának 200 éves évfordulóján.
Dátum: 2012-11-24 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:32:30.842896, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ünnepi közgyűlést köszöntve kijelentette: "hálásak lehetünk, hogy a hívek az elmúlt kétszáz évben megőrizték a hitüket, egyházmegyéjüket", nagy szolgálatot tettek ezzel a magyar hazának. Az egyházmegye sorsa, történelme összefonódott az országéval: a kommunista hatalom nem csak az emberek hitét, hanem a szabadságukat is elvette, ahogy az országét is - mondta az államtitkár, hangsúlyozva: a rendszerváltás után újra megteremtődtek a feltételek a szabad vallásgyakorláshoz.
Polgárdi Sándor lelkész felhívta a figyelmet arra, hogy az egyházmegye alapításának 200 éves évfordulója, nem jelenti azt, hogy 1812 előtt ne lett volna itt szervezett egyházmegyei élet, hiszen már az 1600-as évekből is vannak ilyen emlékek. 1812-ben az egyházmegyei közgyűlés a felső és alsó veszprémi egyházmegyék összevonásáról szóló döntésével hozta létre a Veszprémi Evangélikus Egyházmegyét. A megyében évszázadokon át, a reformáció kezdetétől virágzik az evangélikus hit - tette hozzá.
Az ünnepi közgyűlésen bemutatták a Mily drága a te szereteted Istenem! című könyvet, amely a rendszerváltás utáni evangélikus útkeresésről, a Veszprém megyei evangélikus templomépítésekről szóló írásokat, valamint az egyházi évhez, ünnepkörökhöz kapcsolódó igehirdetéseket tartalmaz.