Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megkezdődött a Ferenciek terének átalakítása

Megkezdődött a Ferenciek tere és környékének átalakítása hétfő reggel; a Belváros új fő utcája című projekt újabb üteme 4,1 milliárd forintba kerül - közölte az V. kerület sajtóirodája az MTI-vel.


Dátum: 2012-11-26 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:32:43.425941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közlemény szerint az átalakítás után az Erzsébet hídra a Március 15. téren keresztül lehet majd felhajtani; az eddig egyirányú Erzsébet hídi lehajtó kétirányúvá válik, és a környező utcákat a helyi, célirányos forgalomra szabják.

A Kossuth Lajos utca kétszer kétsávos marad, áteresztő képessége nem csökken - fűzték hozzá.

A munkát a tervek szerint 2014 márciusára fejezik be.

Közölték azt is, hogy Rogán Antal, az V. kerület polgármestere szombaton írta alá a projekt kivitelezési szerződését a közbeszerzési eljárás két nyertesével - az EU-Line Építőipari Zrt.-vel és a Penta Általános Építőipari Kft.-vel.

Kapcsolódó elemek