Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Négynapos ülést tart a héten a Parlament

A képviselők a szokásoktól eltérően kedden is szavazni fognak, mégpedig arról, a kormány kérésére kivételes sürgős eljárásban tárgyalandó, múlt pénteken benyújtott előterjesztésről, amelynek alapján mégsem mentesülnének a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgázszállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek.


Dátum: 2012-11-26 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:32:44.931095, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA házbizottság hétfő délelőtti tanácskozásán született döntésekről tájékoztatva az Országgyűlés sajtófőnökének helyettese, György Bálint arról is beszámolt az MTI-nek, hogy az eredetileg keddre tervezett vitanap a közműszolgáltatások helyzetéről csütörtökön lesz.

\xa0\xa0\xa0

A keddi helyett a hétfői ülésnap napirendjén szerepelhet a szavazások után az Európai Unió és tagállamai, valamint a Moldovai Köztársaság között a közös légtér létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat, a nemzetközi vasúti árufuvarozásról szóló megállapodás 2012. évi módosításának kihirdetéséről szóló előterjesztés, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2013. évi egységes költségvetésére vonatkozó törvényjavaslat vitája.

\xa0\xa0\xa0

Hétfőn kezdődik meg továbbá a nemzetgazdasági miniszter kedden már végszavazásra kerülő, az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról - három nappal a közművezeték-adóról szóló jogszabály elfogadása után - beterjesztett javaslatának általános vitája. Az előterjesztés szerint mégsem mentesülnének a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgázszállítási és a villamosenergia-ipari átviteli rendszerirányító tulajdonában álló vezetékek.

\xa0\xa0\xa0

Matolcsy György indoklása szerint bár e közművezetékek stratégiai jelentőségűek, tulajdonosaik képesek az adó megfizetésére. Az Országgyűlés múlt kedden döntött arról, hogy adót kell fizetni a közművezetékek után 2013. január 1-jétől, a teher mértéke pedig 125 forint lesz méterenként.

\xa0\xa0\xa0

Változás a korábban tervezettekhez képest az is, hogy kedden megkezdik a képviselők a KDNP-s Aradszki András által jegyzett, az atomenergiáról szóló törvény módosítását kezdeményező előterjesztés tárgyalását. Ezen a napon kerül napirendre az egyes szolgálati jogviszonnyal összefüggő törvények módosításáról benyújtott belügyminiszteri\xa0 törvényjavaslat is. Ez - egyebek mellett - módosít a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvényen, és két új juttatás bevezetését teszi lehetővé a hivatásos állomány számára: egy a munkateljesítményt jutalmazó üdülési támogatást, illetve a lakástámogatások egy új fajtáját.

\xa0\xa0\xa0

Mégsem tárgyal a Ház az alaptörvény harmadik módosításáról, amelynek megvitatását korábban szerdára tervezték. A javaslat szövege hétfő délelőtt még nem került fel a parlament honlapjára.

\xa0\xa0\xa0

A szerdai ülésnap témái lesznek az egyes igazságügyi tárgyú törvények - járásbíróságokkal is összefüggő - módosításáról, a büntető törvénykönyv hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről, valamint a kormányhivatalok működésével összefüggő törvények módosításáról szóló előterjesztések.', 'A Btk.-hoz kapcsolódóan mintegy félszáz másik jogszabály is módosul az igazságügy-miniszter pénteken benyújtott javaslata alapján, és bevezethetik, hogy a szexuális bűncselekmények áldozatait értesítsék a hatóságok arról, ha az ügy vádlottja vagy elítéltje szabadlábra került. A kormányhivatalokat érintő javaslat rögzíti, hogy a kormány garantálja a polgármesteri hivataloktól a járási hivatalokhoz átkerülő tisztségviselőnek az eddigi bérét.

\xa0\xa0\xa0

Csütörtökön a politikai vitanap után még tárgyal az Országgyűlés az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról, a Magyar Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepének megerősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról, az egyes szakképzési és felnőttképzési tárgyú törvények módosításáról, valamint arról a fideszes javaslatról, amely azt kezdeményezi, hogy a 2014-es önkormányzati választásig ne kelljen választaniuk önkormányzati tisztségük és országgyűlési mandátumuk között a mindkettőt betöltő politikusoknak.']

Kapcsolódó elemek