Szeptemberben drágul a kenyér
Előreláthatólag 18-22 százalékkal emelkednek a sütőipari termékek árai szeptember elején. Werli József, a Sütőipari Egyesülés igazgatója szerint a következő hetekben két lépcsőben kívánják emelni a malmok a liszt árát a várhatóan magas gabonaárak miatt.
Dátum: 2003-07-23 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12983
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:36.050065, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Werli József úgy értesült, hogy az első lépcsőben a malmok 10-12 forinttal emelik a liszt árát kilogrammonként, míg a második lépcsőben 5-6 forintos áremelésre lehet majd számítani.
A Sütőipari Egyesülés igazgatója a pékáruk, valamint a kenyér áremelkedésének okaként jelölte még meg a nemrégiben végrehajtott 12 százalékos gázáremelést, továbbá a most bejelentett 9 százalékos augusztusi villamosenergia-áremelést is.
A szakember szerint a sütőipar pozícióját rontja a gyenge forint. Emiatt drágábbak a különböző adalékanyagok. A bérköltségek emelkedése is gondot okoz a sütőiparnak.
A sütőipari vállalkozások 18-22 százalékos áremelése hasonló arányban módosítja a fogyasztói árakat is, amennyiben a kereskedelmi árrések változatlanok maradnak.
MTI - fidesz.hu