Kopjafát avatott Kőrösi Csoma Sándor emlékére Kövér László
A hivatalos látogatáson Indiában tartózkodó Kövér László házelnök Kőrösi Csoma Sándor emlékére kopjafát állított Dardzsilingben - tájékoztatott a parlament sajtófőnöke.
Dátum: 2012-11-26 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:32:50.423821, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szilágyi Zoltán tudatta: Kövér Lászlót fogadta a Gurka Területi Adminisztráció vezetője, Bimal Gurung, aki bejelentette, hogy a dardzsilingi temetőbe vezető utat, a város egyik főutcáját, Kőrösi Csoma Sándorról nevezik el.
Kövér László pénteken utazott hivatalos látogatásra Indiába egy hétre az indiai házelnök meghívására. Kedden Újdelhiben folytatja látogatását, ahol fogadja őt az indiai parlament alsó- és felsőházának elnöke, valamint Pranab Mukherjee köztársasági elnök.