Balog: Határozottan visszautasítjuk az emberek listázását
"Határozottan visszautasítjuk", hogy embereket bármilyen módon listázzanak, hogy megbélyegezzék vagy veszélyesnek tekintsék őket a magyar államra származásuk miatt - mondta az emberierőforrás-miniszter kedden egy nemzetközi konferencián, Budapesten. A leghatározottabban elítélte kedden New Yorkban az Országgyűlésben elhangzott antiszemita felszólalást Kumin Ferenc, a miniszterelnökség nemzetközi kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára.
Dátum: 2012-11-27 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:33:06.632796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\nKumin New Yorkban: Első kézből kívánok mindenkit tájékoztatni a kormány határozott elítélő álláspontjáról', 'A leghatározottabban elítélte kedden New Yorkban az Országgyűlésben elhangzott antiszemita felszólalást\xa0 Kumin Ferenc, a miniszterelnökség nemzetközi kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára. "A magyar kormány a leghatározottabban elítéli az ilyen típusú megnyilatkozásokat és ennek az álláspontnak fogok hangot adni az Egyesült Államokban folytatandó találkozóimon" - jelentette ki telefonon az MTI-nek Kumin Ferenc. A helyettes államtitkár, aki hétfőn a Freedom House képviselőivel tárgyalt, a péntekig tartó egyesült államokbeli találkozóin egyebek között zsidó szervezetek képviselőivel, valamint újságírókkal és más véleményformáló személyiségekkel fog találkozni.
\xa0\xa0\xa0
Kumin elmondta, hogy a magyarországi zsidóság helyzete és egyúttal elkerülhetetlenül az antiszemitizmus is téma lesz a megbeszélésein és sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy ennek a parlamenti felszólalás ad különös aktualitást. Ugyanakkor hozzátette: "talán szerencsés lehet az, hogy első kézből és a lehető leggyorsabban lesz alkalmam arra, hogy kifejtsem és alátámasszam a kormány határozott és elítélő álláspontját, amelynek részletes kifejtésére most itt szükség lehet."']