A társadalmi felzárkóztatásról rendezett konferenciát az EMMI
Az oktatás, a foglalkoztatás és az Országos Roma Önkormányzat kiemelt programjai voltak a fő témái annak a workshopnak, amelyet a társadalmi felzárkózásban érintett szakembereknek szervezett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) november 27-én, Budapesten.
Dátum: 2012-11-27 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:33:08.125206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárca közlése szerint a résztvevők megvitatták a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiához kapcsolódó, eddig megvalósult jó gyakorlatokat, és megvizsgálták az ágazatok közötti együttműködések lehetőségeit is. A szekcióüléseken a munka felzárkózásban betöltött szerepéről, az Országos Roma Önkormányzat a foglalkoztatást segítő "NŐ az esély" programjáról, és az iskolán kívüli tanulásról, a tanodák szerepéről értekeztek a résztvevők.
A "Társadalmi felzárkózás a cigányság életében"" című fórumot az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága az Országos Roma Önkormányzattal együttműködve szervezte az államigazgatás társadalmi felzárkózásban érintett szereplői, az államtitkárságok főosztályai és a háttérintézmények számára. A rendezvény az Új Széchenyi Terv keretében egy olyan projekt részeként valósul meg, amely a társadalmi felzárkózás szakpolitikai eszközeinek fejlesztését szolgálja - zárul a közlemény.