Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kovács Imre esszépályázat a Lakitelek Népfőiskolán

A Lakitelek Népfőiskola pályázatot hirdet az anyaország határain kívül és belül élő, egyetemi, valamint a középiskolai tanulmányaikat folytató fiatalok számára Kovács Imre falukutató, író, politikus, a Nemzeti Parasztpárt alapítója és volt főtitkára 100. születésnapja alkalmából - tájékoztatta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden azt MTI-t.

Dátum: 2012-11-27 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:33:08.507062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az érdeklődők 3-5 oldalas, minimum hatezer, maximum tízezer karakteres elemző esszé írásával pályázhatnak, melynek beküldési határideje 2013. január 30. - közölte Lezsák Sándor, a Lakitelek Népfőiskola vezetője.

A pályázók a Népfőiskola honlapján (www.lakitelek.hu/nepfoiskola/) található, a középiskolások és az egyetemisták részére kijelölt különböző témakörök közül választhatnak, valamint itt olvashatják el a pályázattal kapcsolatos egyéb feltételeket is. A bírálóbizottság tagjai: Bíró Zoltán irodalomtörténész, Salamon Konrád főiskolai tanár és Szeredi Pál kutatótörténész. Kovács Imre a magyar népi mozgalom egyik legkiválóbb politikusa volt, aki életének felét emigrációban töltötte.

A Lakitelek Népfőiskola tudományos konferenciát szervez Budapesten, a Parlament felsőházi termében 2013. március 9-én, Kovács Imre születésének 100. évfordulóján. Az ünnepélyes díjátadással egybekötött konferenciára meghívják az elismert írások szerzőit is.

Kapcsolódó elemek