Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Együttműködési megállapodást kötött hazánk a Világbankkal

Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára 2012. november 27-én, Budapesten együttműködési megállapodást írt alá Peter Harrolddal, a Világbank Közép-Európáért és a balti országokért felelős országigazgatójával - közölte kedden a nemzetgazdasági tárca.


Dátum: 2012-11-27 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186751
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:33:09.556434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatásuk szerint a megállapodás célja, hogy újszerű tartalommal töltse meg a Világbank és Magyarország immár 30 éves múltra visszatekintő kapcsolatait, amelynek keretében a régió más országaihoz hasonlóan kihasználjuk a világbanki tagságunkból fakadó előnyöket, élünk a Világbanknál meglévő széleskörű tudásbázis és szakértői kapacitás adta lehetőségekkel, amelyek a kormányzati döntéselőkészítés folyamatában és az intézkedések végrehajtásakor is hasznosíthatók.

A megállapodás értelmében a Világbank szakértői együttműködés keretében támogatja a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott strukturális kormányzati intézkedések végrehajtását. Az együttműködés elsősorban a következő területeket célozza meg: a költségvetési és egyes szektorális politikákra vonatkozó stratégiák, növekedési stratégiák, a nyugdíjrendszert érintő elemző munka, pénzügyi szektor fejlesztése (részben az euróövezeti pénzügyi válság hatásainak kezelésével összefüggő területek), roma integráció, az államigazgatás kapacitásfejlesztése, továbbá az EU alapokból és a hazai fejlesztési forrásokból megvalósított programok monitoringja és értékelése.

Magyarország a Világbank úgynevezett graduált státuszú tagországa, így az EU-tagországok többségéhez hasonlóan immár nem veszi igénybe a bank pénzügyi erőforrásait, ugyanakkor támogatóként részt vesz a szegénység csökkentését célzó globális programokban. Hasonló együttműködési programmal rendelkezik a régióból többek között Szlovákia és Lettország, továbbá Lengyelország, a Cseh Köztársaság és Szlovénia is igénybe veszi a bank tanácsadási szolgáltatásait.

Kapcsolódó elemek