Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista nyugdíjkésleltetés: még az MSZOSZ is tiltakozik

Az MSZOSZ Nyugdíjas Szövetsége megdöbbenéssel hallotta, hogy a 13. havi nyugdíj egy heti kifizetése áthúzódik a 2004 januárjára - közölte Czerván Mártonné a szervezet képviseletében az MTI-vel szerdán. "Kezd megerősödni bennünk az a tudat, hogy a szó és a tett elválik egymástól. Ez viszont bizalmatlanságot szül" - fogalmazott a több mint 650 ezer nyugdíjas tagot számláló szervezet képviselője.


Dátum: 2003-07-23 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:38.375259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Véleményünk szerint ha a költségvetés gondban van, akkor azt őszintén meg kell mondani, megértést és türelmet kérni, mert csak ez teszi hitelessé az intézkedést" - mondta a szövetség választmányának elnöke.

Az érdekvédelmi szövetség úgy ítéli meg, hogy a nyugdíjasok már nagyon sok áldozatot hoztak különböző intézkedések érdekben. "Kezd megerősödni bennünk az a tudat, hogy a szó és a tett elválik egymástól. Ez viszont bizalmatlanságot szül" - fogalmazott a több mint 650 ezer nyugdíjas tagot számláló szervezet képviselője, aki hiányolta a döntés előtti párbeszédet az érintettekkel.

Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium szóvivője kedden az MTI-nek azt mondta: a nyugdíjasok a kormány javaslata szerint januárban kapnák meg az 53. heti nyugdíjat. A tervek szerint 2007-ig minden évben 1-1 heti nyugdíjjal többet fizetnek ki, és így 2007 januárjában folyósítanának először teljes 13. havi nyugdíjat.

A szóvivő elmondta, hogy az 53. heti nyugdíj kifizetését az idén elfogadott szociális törvénycsomag novemberre irányozta elő, vagyis a változtatáshoz törvénymódosításra lesz szükség.

Tavaly novemberben a szociális törvénycsomag vitájában Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter azt közölte, hogy a 13. havi nyugdíj időarányos bevezetése 2003-ban 33 milliárd forint kiadást jelent. A törvény szerint mintegy 2,6 millió személy jogosult a 13. havi nyugdíj egynegyedére, az ellátás átlagos összege 12.600 forint.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek