Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Berlinben tárgyal Matolcsy György

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán Berlinben tárgyal aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről és a német-magyar gazdasági kapcsolatokról - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.


Dátum: 2012-11-28 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186780
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:33:19.616661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tárcavezető találkozik dr. Markus Kerberrel, a Német Iparszövetség ügyvezető igazgatójával és dr. Reinhard Göhnerrel, a Német Munkaadói Szövetség ügyvezető igazgatójával. Egy nagylétszámú találkozó keretén belül megbeszélést folytat a fontosabb gazdasági intézmények vezetőivel, mint például a Német Bankszövetség, a Külgazdasági Szövetség, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetségének vezetőjével, de a megbeszélésen rész vesz a Német Külügyminisztérium és a Szövetségi Gazdasági és Technológiai Minisztérium is.

Ezt követően Matolcsy György kétoldalú megbeszélésen tárgyal a két ország közötti gazdasági kérdésekről dr. Wolfgang Schauble, német szövetségi pénzügyminiszterrel. Majd megbeszélést folytat Prof. Dr. Lars-Hendrik Röller-rel, a kancellár gazdaságpolitikai főtanácsadójával és találkozik Peter Hintze-vel a német Szövetségi Gazdasági és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkárával - zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek