Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gödöllőn felújították a barokk színházat

Két hét múlva már előadást tartanak a Gödöllői Királyi Kastély barokk színházában, amely 1,3 milliárd forintos rekonstrukció nyomán újult meg; az Európában is kuriózumnak számító műemlékszínházat szerdán mutatták be a sajtó képviselőinek.


Dátum: 2003-07-23 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:38.679874, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A barokk színházat eredetileg a kastélyt építő Grassalkovich Antal hercegi rangra emelt, azonos keresztnevű fia 1782 és 1785 között alakította ki mostani formájában, ám csak rövid ideig működött - mondta Körösvölgyi László, a kastély igazgatója.

Amikor 1967-ben a palotát a magyar állam egy belga banktól visszavásárolta, a színház - egy korabeli beszámoló szerint - már régóta nem üzemelt.

A rekonstrukció másfél éve kezdődött az Architecton Építő és Műemlékfelújítő Rt. kivitelezésében. A nézőtérőn - az ugyancsak restaurált barokk falképek között - 95-en foglalhatnak helyet.

A színpad is az egykori terveket követve, de a legmodernebb technikával kiegészülve valósult meg - tette hozzá az igazgató.

Az új kulturális intézményben augusztus 8-án lesz az első előadás. A kastély vezetése és az Magyar Állami Operaház főigazgatója közötti megállapodás alapján Haendel: Julius Caesar című operáját mutatja be a Magyar Állami Operaház társulata.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek