Üresen kongott az államkassza
A Fidesz megdöbbenéssel értesült arról, hogy július 12-én fizetésképtelenné vált az államkassza és csak az esti órákra sikerült az állami számlákat feltölteni. A fentiek fényében különösen érthetetlen, hogyan fordulhatott elő az, hogy az Állami Autópálya Kezelő Rt részére egy összegben átutalták az éves költségvetési támogatás egészét - szögezi le közleményében a Fidesz-frakció Gazdasági Kabinetje.
Dátum: 2003-07-23 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:38.974268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
KÖZLEMÉNY
A Fidesz megdöbbenéssel értesült arról, hogy július 12-én fizetésképtelenné vált az államkassza és csak az esti órákra sikerült az állami számlákat feltölteni.
Medgyessy Péternek a jelenlegi helyzetben világos magyarázattal kell szolgálnia a tekintetben, hogy pontosan milyen okok vezettek az államkassza teljes kiürüléséhez. A Fidesz a kormánytól vár választ a fentiekkel összefüggésben arra is, hogy az elmúlt hónapok során az államkassza hányszor vált már fizetésképtelenné, illetve hányszor került a fizetésképtelenség közelébe. Mit kíván tenni a kormányzat a gondok megoldása érdekében és a jövőben tud-e szakmai garanciát nyújtani arra vonatkozóan, hogy az államkassza fizetőképessége fenntartható marad?
A fentiek fényében különösen érthetetlen, hogyan fordulhatott elő az, hogy az Állami Autópálya Kezelő Rt részére egy összegben átutalták az éves költségvetési támogatás egészét. A közvélemény joggal teszi fel a kérdést, hogy az egyre romló fizetőképesség körülményei között milyen szakmai indokok álltak az állami milliárdok idő előtti átutalásának hátterében? Történtek-e ehhez hasonló idő előtti átutalások más állami cégek részére is, és ha igen, ezek mekkora összeggel csökkentették az államkassza forrásait? Ki a felelős a fizetőképességet veszélyeztető szakszerűtlen intézkedésekért, valamint szándékozik-e a kormányzat e tekintetben vizsgálatot indítani és a szükséges személyi konzekvenciákat is levonni?
Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen esetben sem a kormányfő, sem a pénzügyminiszter nem tájékoztatja az embereket arról, hogy ha csak egy pár órára is, de csődközelbe került az ország. Ezért a Fidesz felszólítja Medgyessy Pétert és László Csabát, hogy azonnal adjanak magyarázatot a történtekre.
Budapest, 2003. július 23.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
Gazdasági Kabinet