Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budai: Sikeres volt az elszámoltatás

Csaknem százmilliárd forintot sikerült visszaszerezni az állami költségvetésnek, ezért sikeresnek nevezhető az elszámoltatás - jelentette ki Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos tatai sajtótájékoztatóján szerdán.


Dátum: 2012-11-29 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:33:27.989767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Összesen 1442 ügyben indult eljárás, 110 esetről készült nyilvános összegzés, 61 feljelentés született. Jelenleg 30 ügyben nyomoznak, és hét eset jutott el jelenleg a bírósági vádemelésig" - mondta.

A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárként dolgozó politikus az MTI kérdésére elmondta: a minisztérium intézményfenntartóként átvesz több mezőgazdasági szakközépiskolát, köztük a tatait is, mert fontosnak ítélik a középszintű agrárképzés megmaradását.

Kapcsolódó elemek