Az idén rendezik az ötezer fő alatti települések adósságát
Az állam még ebben az évben rendezi az ötezer fő alatti települések adósságát - közölte Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2012-11-29 12:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:33:32.836114, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az ötezer fő alatti településeket (...) a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat módosítása értelmében még ebben az évben konszolidálni fogja az állam" - fogalmazott Tállai András. Tájékoztatása szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak kell intézkedni arról, hogy december 28-áig a pénzintézetekhez eljussanak a források. Tállai András elmondta, hogy a törvényjavaslatot várhatóan december 3-án fogadja el a parlament, majd a Belügyminisztérium december 5-én konzultációsorozatot indít, amely december 14-éig tart. Ez idő alatt a tárca delegációi valamennyi ötezer fő alatti, adósságot felhalmozott település képviselőivel tárgyalnak az adósságkiváltásról. Az ország minden megyéjében, összesen 31 településen 1758 önkormányzat polgármesterét és jegyzőjét hívják megbeszélésre - közölte. A tárca hat delegációjának feladata a jogszabályi háttér, valamint az önkormányzatokra háruló feladatok ismertetése.
Tállai András közölte, az önkormányzatoknak a kincstár számára december 17-ig adatszolgáltatást kell nyújtaniuk a pénzügyi helyzetükről a december 12-i állapotuknak megfelelően. A kincstár feladata lesz, hogy december 20-ig ezeket az adatokat összesítve a Nemzetgazdasági Minisztériumnak továbbítsa. A minisztériumi delegációkat Tállai András, Farkasné Gasparics Emese önkormányzati helyettes államtitkár, valamint két főosztályvezető és két főosztályvezető-helyettes vezeti.
Kérdésekre válaszolva Tállai András elmondta, a jövőben két típusú önkormányzat lesz: az adósságkonszolidációban részt vett, illetve az, amelyik nem. Azon önkormányzatok számára, amelyek nem vettek részt a konszolidációban, egyrészt külön, fejlesztésre vonatkozó pályázatokat szeretnének kiírni, másrészt önrész nélkül vagy csökkentett önrész nélkül tudnak majd pályázni bizonyos, önkormányzatokat érintő fejlesztésekre. Ennek részleteit a jövő évben dolgozzák ki - tette hozzá.
Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című októberi budapesti rendezvényen jelentette be, hogy 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól.