Thürmer: Medgyessy menjen vissza bankárnak!
A Munkáspárt elnöksége felszólítja a kormányt, hogy azonnal vonja vissza az áremelési és más korlátozó intézkedéseket - mondta Thürmer Gyula pártelnök szerdán az MTI-nek. "Vezessenek be vagyonadót, a gazdagok is vállaljanak részt az ország gondjaiból" - nyilatkozta a Munkáspárt elnöke.
Dátum: 2003-07-23 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12996
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:39.916762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Thürmer Gyula közölte: a Munkáspárt a szakszervezetekhez fordul, hogy "álljanak végre a sarkukra, küzdjenek a munkavállalók jogaiért" és kezdeményezzenek egy rendkívüli érdekegyeztetés összehívását a kormánnyal.
A Munkáspárt a miniszterelnököt arra szólítja fel, "döntse el, mit akar, segítsen a kisemberek gondjain, vagy menjen vissza bankárnak". A pártelnök szerint a kormány politikája "közönséges néprablás".
"A nyugdíjasoknak nem fizetik ki a 13. havi nyugdíjat, pedig ők maguk ígérték. Az áremelésekkel, az áfa-emeléssel a munkavállalók szájából az utolsó falatot veszik ki" - jelentette ki a Munkáspárt elnöke.
Thürmer Gyula szerint a kormány intézkedéseivel tönkreteszi azokat a magyar vállalkozókat is, akik még tartják magukat. Hangsúlyozta: súlyos felelősség terheli az MSZP-t, mivel a szocialisták azzal az ígérettel jutottak hatalomra, hogy segítenek a kisemberek, szegények gondjain.
"Medgyessy Péter kormánya nemcsak hogy nem segít, de a gazdaság minden gondját a dolgozó emberek vállára rakja, az EU-csatlakozás minden költségét a kisemberekkel fizetteti ki" - mondta Thürmer Gyula.
A politikus kijelentette: a Munkáspárt elnöksége szerint a kormány nem a magyar emberek érdekeit képviseli, hanem "az IMF, a külföldi és a hazai nagytőkések kiszolgálója".
MTI - fidesz.hu