Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Még kérdéses a Britton akaratának érvényesítése

Még minimum két-három hét kell ahhoz, hogy a cégbíróság eldöntse, bejegyzi-e a Pannonplast Rt. április 30-i éves rendes közgyűlésének határozatait - mondta az MTI-nek Könnyűné Mondok Edit, a Fővárosi Cégbíróság megbízott vezetője szerdán. A Pannonplast legutóbbi éves rendes közgyűlésén, április 30-án a Britton akaratával leváltották az igazgatóságot, s azóta átszervezték a cég vezetését.


Dátum: 2003-07-23 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:40.201560, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) cégtörvényi eljárást kért az ügyben, ezért a cégbíróság a normál ügymenetben zajló cégeljárását felfüggesztette - mondta a megbízott vezető. A hatályos szabályok szerint ugyanis a két vizsgálatot egy eljárás keretében kell lefolytatni.

"A két ügyet legkorábban 2-3 hét múlva lehet lezárni, de elképzelhető, hogy ennél is tovább tart, mivel még az is lehetséges, hogy pótlólagos beadványokra lesz szükség" - mondta Könnyűné Mondok Edit.

A Pannonplast közgyűlésén hozott határozatok bejegyzése azért kérdéses, mert a PSZÁF utólag arra derített fényt, hogy a Britton Kft., illetve a Pevdi Kft. megsértette a nyilvánosan működő részvénytársaságban való befolyásszerzés szabályait.

A felügyelet határozata arra hivatkozott, hogy két cég befolyásszerzése abban az esetben is megvalósul, ha arra az egymással kapcsolatban nem álló személyek összehangolt magatartása révén került sor. Ennek alapján pedig a Britton és a Pevdi csak a Pannonplast alapszabályában rögzített 12,5 százaléknyi részvénnyel szavazhatott volna, s nem a tulajdonukban lévő több mint 23 százalékkal.

A Pannonplast legutóbbi éves rendes közgyűlésén, április 30-án a Britton akaratával leváltották az igazgatóságot, s azóta átszervezték a cég vezetését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek