"Debreczeni József kiírta magát a demokraták közül"
Pert indítok Debreczeni József ellen – jelentette be Révész Máriusz pénteki sajtótájékoztatóján, annak kapcsán, hogy a szerző most megjelent könyvében 2006 őszéről, valamint a fideszes képviselőről valótlanságokat, a bírósági döntésekkel ellentétes állításokat fogalmaz meg. A politikus emellett elmondta azt is, megjelentetik a 2006 őszével foglalkozó tényfeltáró bizottság jegyzőkönyvét, valamint megfontolja azt is, hogy feljelentést tegyen a közíró ellen.
Dátum: 2012-11-30 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:33:46.314975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Pert indítok Debreczeni József ellen – jelentette ki, hozzátéve, „van az a közmondás, hogy hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát, de az az igazság, hogy itt nem is volt mit utolérni,”. Közismertek voltak azok a képek, amelyek 2006. október 23-án készültek rólam, ahogyan a videofelvétel, valamint a kórházban készült fotók is – szögezte el.
Szólt arról is, hogy a szerző többek között azt állítja, Révész Máriusz szabálysértést követett el, amikor a műveleti területen odament a rendőrökhöz. Érdemes lett volna elolvasnia a bírósági jegyzőkönyveket, valamint az ítéletet, ha már valaki egy ilyen könyv készítésébe belevág, ugyanis kiderült, hogy nem tartózkodtam műveleti területen; és a hangágyú, amivel a tömeget figyelmeztetni kellett volna, csak az én megverésem után érkezett oda – hívta fel a figyelmet a politikus. Hangsúlyozta, a jegyzőkönyvből világosan kiderül, hogy a rendőrség figyelmeztetés nélkül kezdte lőni az embereket.
Révész Máriusz úgy fogalmazott, a pert nemcsak „személyes ügy miatt” kell megindítani, hanem azért is, mert a könyv többi része is számos valótlanságot tartalmaz. Emlékeztetett arra, hogy tagja volt a 2006 őszét feltáró bizottságnak, és maguk a rendőri vezetők, köztük Gergényi Péter is elismerte, hogy súlyos hibákat követtek el 2006 őszén. A képviselő bejelentette, hogy a tisztánlátás érdekében nyilvánosságra hozza és megjelenteti a tényfeltáró bizottság jegyzőkönyvét. Hozzátette: emellett megfontolja azt is, hogy feljelentést tegyen Debreczeni József ellen.
Szavai szerint 2006 őszén súlyosan sérültek a demokratikus alapjogok. Sérült a gyülekezéshez való jog, azonosító nélküli rendőrök léptek fel, sok embernek fizetett a magyar állam bírósági döntés alapján kártérítést – sorolta. Mint mondta, az az ember, „aki ezeknek az alapjogoknak a sérelmét a bírósági döntés után megkérdőjelezi, az kiírta magát a demokraták közül”. Ez még akkor is így van, ha az illető a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke – húzta alá.
['\n\t\t\n\t\tA politikus arra kérte a DK tagjait, fontolják meg, hogy a történtek után tudnak-e közösséget vállalni Debreczeni Józseffel, és hangsúlyozta, hogy a többi ellenzéki pártnak is nyilvánvalóvá kell tennie az álláspontját. Úgy fogalmazott, sajnálatos, hogy Bajnai Gordon miniszterelnöksége idején nem tett lépéseket annak érdekében, hogy levonják 2006 őszének tanulságait. Most arra kérem az Együtt 2014-et, illetve Bajnai Gordont, hogy Debreczeni József állításairól fejtsék ki véleményüket – húzta alá.', 'Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, véleménye szerint Debreczeni József két módon írhatta ezt a könyvet. Vagy nem törődött azzal, hogy mennyi igazságot mond, és teljes tudatossággal bevállalta, hogy a legaljasabb hazugságokat is leírja; vagy pedig teljesen felületesen, minden információ nélkül, anélkül, hogy a híreknek utánajárt volna – tette hozzá magyarázatképpen.
\n']