Török Zsolt ismét hű önmagához!
Jó lenne, ha Török Zsolt és pártja abbahagyná a hisztériakeltést és az emberek riogatását - írja közleményében a Fidesz-frakció.
Dátum: 2012-11-30 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:33:48.206806, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy tűnik, Török Zsoltot, az MSZP megmondóemberét olyan súlyos álmatlanság gyötri, hogy már kora reggel gyűlöletkeltéssel indítja a napot. Nehéz komolyan venni azonban azt az embert, aki feltűnési viszketegségtől szenvedve korábban attól sem riadt vissza, hogy lopás hírébe keverjen tisztességben megőszült tudósokat, művészeket, vagy éppen nem létező felsőfokú végzettséggel ruházza fel önmagát. Jó lenne, ha Török Zsolt és pártja abbahagyná a hisztériakeltést és az emberek riogatását. Nem túl hiteles ugyanis az aggodalom egy olyan párttól, amely már a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején is a bankok és a multik érdekeit védte az emberekével szemben, és úgy látszik, ezt a célt tűzték ki maguk elé jövőbeli programjukban is - fogalmaz közleményében Fidesz-frakció.