Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nemzeti lovasprogramról tárgyal a kormány

A Kincsem Nemzeti Lovas Program eddigi végrehajtásáról szóló jelentést várhatóan a jövő héten tárgyalja a kormány - közölte Horváth László (Fidesz), a nemzeti lovasprogram végrehajtásáért felelős miniszterelnöki megbízott pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2012-11-30 13:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:33:48.948833, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth László elmondta: a kormány azzal, hogy elfogadta a Kincsem Nemzeti Lovas Programot, lehetőséget nyitott Magyarországon a lovas kultúra széles körű elterjesztésére, és a nemzeti lovas hagyományok újraélesztése széles körben és nagy társadalmi összefogással történhet meg.

Lezsák Sándor (Fidesz) az Országgyűlés alelnöke - a program egyik kezdeményezője - hangsúlyozta: a Kincsem Nemzeti Lovas Program első eredményei már körvonalazódnak, "lovas reneszánsz" van születőben Magyarországon.

Horváth László miniszterelnöki megbízott az eddigi eredmények közül kiemelte, hogy a lovas kultúra oktatását sikerült a köznevelés részévé tenni. A lovasoktatás iránt - amely a jövő tanévtől az 3., a 4. és az 5. osztályban kezdődhet meg - mintegy 200 iskola érdeklődik.  Eredménynek ítélte továbbá, hogy a szakemberek dolgoznak a Eurohorse lovas túraútvonalak megjelölésén az országban. A mintegy 10 ezer kilométernyi útvonalat várhatóan jövő év májusára jelölik ki teljes hosszában.

Elkészült a nemzeti lovasprogram részeként az állami lovas ágazati vagyonleltár, és készül a vagyonkataszter is. Így számba lehet venni az állam tulajdonában lévő lovakat, eszközöket, intézményeket, az ágazat működését szolgáló földterületeket. Sikernek mondta Horváth László, hogy a lovas turizmus is egyre népszerűbb. Folyamatosan nő a lovaglás ezen ágát aktívan művelők száma, és egy év alatt 60 százalékkal lettek többen a lovas szolgáltatást nyújtók, és év végéig ez az arány még emelkedik - tette hozzá.

Megoldandónak ítélte a lovaságazathoz kapcsolódó szakképzés színvonalának emelését és a szakmai képzés szélesítését. Jelezte, tapasztalt erdélyi szakemberek segítségét is igénybe kívánják venni. Az MTI kérdésére úgy becsülte: a Kincsem Nemzeti Lovas Program célkitűzéseinek megvalósítására összességében - különböző tárcáknál lévő forrásokkal - mintegy 5-10 milliárd forint állhat rendelkezésre.

Lázár Vilmos hétszeres fogathajtó világbajnok, a Magyar Lovas Szövetség elnöke azt emelte ki: a nemzeti lovasprogramban megfogalmazott célokat leginkább a lovassport népszerűsítheti. Ezt  a célt szolgálja a mostani háromnapos hétvégi programsorozat - a VI. Lovas Világkupa - a Papp László Budapest Sportarénában. Hozzátette: várhatóan a lovassport is helyet kap a látványsportok között, aminek nyomán még több forrás áramolhat a lovassportba.

Kapcsolódó elemek