Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százötvenmillió forintot költenek Pécs egyik leszakadó városrészére

A pécsi önkormányzat 150 millió forintos programot indít a baranyai megyeszékhely egyik leszakadó városrészének, a György-telepnek a fejlesztésére egy teljes mértékben uniós finanszírozású projekt keretében.


Dátum: 2012-11-30 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186865
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:33:50.041771, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főpályázó pécsi önkormányzat és a támogatást elnyerő konzorcium tagjainak - Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Türr István Képző és Kutató Intézet, Khetanipe Egyesület, Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ Szakigazgatási Szerve - képviselői pénteken írták alá a pécsi György-telepen a támogatási szerződést, amelynek alapján a városrész felzárkóztatására a következő két évben 150 millió forintot költhetnek el.

Felújítják a Török István utcai volt filmszínház épületét, és közösségi térként működtetik két éven keresztül. A konzorciumi partnerek feladatai képzések lebonyolítását, támogatott foglalkoztatás feltételeinek megteremtését, egészségügyi, szociális és lakhatási problémák megoldását segítő, valamint munkaerő-piaci szolgáltatásokat, közösségi programokat jelentenek, ezek központja az egykori filmszínház lesz.

A program révén várhatóan sikerül megakadályozni a Pécs keleti részén fekvő György-telep további leszakadását, és megfelelő szintre fejleszteni a társadalmi integráció humán feltételeit, ide értve a képzettségi szint javítását, a foglalkoztatottsági mutatók emelését, az életmódbeli vagy környezeti ártalmak kezelését, a közösség önszerveződésének és szolidaritásának fejlesztését - derül ki a programról szóló önkormányzati előterjesztésből.

A pécsi György-telepen élő emberek nagy része munkanélküli, a kétéves programban a lakók a leginkább erdőgazdasági szakmákat tanulhatnak, ezenkívül festő és kőműves szakmunkásokat képeznek majd. A program közvetlenül is több száz embert érint majd. A telep önkormányzati bérlakásként használt egykori bányászlakásaiban és a környező utcákban mintegy négyszáz ember él rossz infrastrukturális körülmények között. Az otthonok szűkösek, többségükben nincs vezetékes ivóvíz, a bérlők alacsony keresetűek vagy munkanélküliek, segélyekből élnek.

Egy évvel ezelőtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyitott a városrészben közösségi házat, amelyet nyolcmillió forintból alakítottak ki a pécsi önkormányzat által felajánlott ingatlan rekonstrukciójával.

Kapcsolódó elemek