Leépítés a MÁV-nál
A Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) területi képviselete úgy értesült, hogy a Magyar Államvasutak Részvénytársaság (MÁV Rt.) Záhony Port Üzletigazgatóságánál az év végéig 5 százalékos létszámleépítést hajtanak végre, azaz elbocsátanak mintegy 130 dolgozót - tájékoztatta Pöhacker Attila titkár szerdán az MTI-t.
Dátum: 2003-07-23 19:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:41.354276, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juszku Ferenc, a záhonyi üzletigazgatóság helyettes vezetője a távirati iroda megkeresésére nem tartotta magát illetékesnek, hogy nyilatkozzon az ügyben, annyit viszont kijelentett: hivatalosan eddig nem történt létszámleépítési bejelentés a szabolcsi vasúti átrakókörzetben.
A területi szakszervezeti vezető kilátásba helyezte: "minden törvényes eszközzel, beleértve a nyomásgyakorlást is, a VSZ képviselet harcolni fog a szerinte elfogadhatatlan és semmivel sem indokolható intézkedés ellen".
Pöhacker Attila úgy vélte: a MÁV Rt. vezetői megszegik a szakszervezetekkel kötött megállapodást, ha a leépítést végrehajtják.
"A vasúttársaság irányítói írásban vállalták, hogy központi létszámcsökkentést nem hajtanak végre, a hatékonyság javítását más módon kívánják megoldani" - mondta a szakszervezeti titkár.
Hozzáfűzte: a legutóbbi záhonyi vasutasnapi ünnepségen is több munkát, biztos megélhetést ígért az egyik vezető a záhonyiaknak.
Pöchacker Attila állítása szerint a vállalásnak és az ígéretnek alapja van, hiszen a vasúti áruszállítás 15 százalékát a záhonyi üzletigazgatóság adja, és az átrakókörzetnek az eredménye eléri az egymilliárd forintot.
A szakszervezeti területi titkár hangsúlyozta: mindez még érthetetlenebbé teszi a záhonyi létszámleépítést, ami - mint állította - szóbeli rendelkezésre az elbocsátásra kerülő dolgozók kiválasztásával már megkezdődött.
Udvari László, a MÁV elnöke ez év júniusában a létszámgazdálkodással kapcsolatban elmondta: 2006-ig a MÁV-nál 11.000 álláshely szűnik meg, ami 5.600 felmondással járó munkaviszonyt jelent.
MTI - fidesz.hu