A jövő évi költségvetés a Ház előtt
Az idei és a jövő évi költségvetés módosításáról is dönthet az Országgyűlés hétfői ülésnapján. A képviselők emellett átírhatják a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt, a házelnök napirendi javaslata alapján pedig akár már ma tárgyalni kezdhetik az alaptörvény harmadik módosítását, amelynek szövege vasárnap este nyolc óráig nem volt elérhető a parlament honlapján.
Dátum: 2012-12-03 08:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:06.957363, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Ház ülése ezúttal is 13 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, amit a szokásoknak megfelelő interpellációs időszak követ az azonnali kérdésekkel és kérdésekkel kiegészülve. A határozathozatalok során elsők között szavazhatnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2013-as költségvetéséről, valamint a jövő évi költségvetést megalapozó, egyszer már elfogadott, de a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvénymódosításokról. Áder János a házelnöknek írt levelében a bírák és ügyészek jogállásával ellentétesnek nevezte a költségvetési szervek, így a bíróságok és ügyészségek kötelező központosított illetményfejtéshez csatlakoztatását.
Az Országgyűlés dönt továbbá a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról, így a képviselők akár már a következő ülésen, várhatóan december 11-én elfogadhatják a 2013-as büdzsét. Az előzetesen közöltekkel ellentétben hétfőn még minden bizonnyal nem írják át az idén ősszel elfogadott trafiktörvényt, a kormányoldal ugyanis több módosítást is benyújtott az előterjesztéshez, amely sorsjegyárusítással és fogadásszervezéssel is kiegészítené a tervezett dohányboltok tevékenységi körét.
A fentieken túl szavazhatnak az idei költségvetés módosításáról is, változtatva a Kossuth tér átépítésének forrásain, továbbá emléknapot jelölhetnek ki a Felvidékről kitelepítettekre emlékezve, illetve megkönnyíthetik a nagy értékben magyar állampapírt vásárló külföldi befektetők Magyarországon tartózkodását. A házelnök vasárnap este elérhető napirendi javaslata alapján az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) részletes vitájával zárulhat a mai ülésnap, ugyanakkor egy megjegyzés szerint, erre irányuló kérelem esetén akár az alaptörvény harmadik módosításáról is tárgyalhatnak a képviselők ezen a napon. Az Országgyűlés ebben az esetben akár már kedden részletes vitát tarthat a javaslatról, amelynek szövege vasárnap 20 óráig nem volt elérhető a Ház honlapján.