Az antiszemitizmus és a kirekesztés ellen tiltakozott a Fidesz és a KDNP Szegeden
Büszke szegediként tiltakozni kell mindennemű kirekesztés, antiszemitizmus vagy rasszizmus ellen - mondta a Fidesz szegedi szervezetének elnöke a vasárnap esti demonstráción megjelenteknek a Lidice-emlékműnél.
Dátum: 2012-12-03 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:07.321271, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyimesi László a több mint nyolcvan résztvevő előtt hangsúlyozta: felemelt fejjel tiltakozni kell az olyan kijelentések ellen, melyek ember és ember közt különbséget tesznek faji, vallási, politikai vagy bármely társadalmi, világnézeti szempontok szerint. Az ilyen kijelentések megengedhetetlenek, tűrhetetlenek, ezek mellett nem mehetünk el szó nélkül - tette hozzá. A mécses gyújtással egybekötött csendes tüntetésen civilek mellett a Fidesz és a KDNP helyi politikusai jelentek meg.
A Lidicei emlékoszlopot Szegeden a nácik által elpusztított csehszlovák falu emlékére 1955. május 9-én emelték. A települést 1942. június 10-én a németek lerombolták és lemészárolták a teljes férfilakosságot. A mészárlásra a cseh partizánok által 1942. május 28-án, Reinhard Heydrich német helytartó ellen elkövetett merénylet megtorlásaként került sor.