Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: Az ország adósságát biztosan tudjuk finanszírozni

A mai tudásunk szerint, ha a nemzetközi környezet nem változik, akkor 2013-ban az ország adósságát biztosan tudjuk finanszírozni, a lejáró adósságot meg tudjuk újítani - mondta Varga Mihály, hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az M1 Ma Reggel című műsorában hétfőn.


Dátum: 2012-12-03 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:08.481633, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Varga Mihály az m1 ma reggel című műsorában

A kormány által októberben bejelentett, összesen 854 milliárd forint bruttó értékű költségvetési kiigazítási csomagról a miniszter elmondta: az IMF budapesti képviselője is jelezte már, hogy vannak olyan pontok, amelyeket ők másképp látnak, vagy nem tudnak elfogadni. Hangsúlyozta azonban: a magyar kormánynak nagyon komoly költségvetési korlátot kell tartania az Európai Unió nyomására, hiszen Magyarország 2004 óta a túlzottdeficit-eljárás hatálya alatt áll, és 3 százalék alatt kell tartania a GDP-arányos államháztartási hiányát. "Ha nem tudjuk tartani a hiányt, akkor az ország uniós támogatásoktól esik el" - mutatott rá. Mint mondta, a két tárgyalópartner álláspontja között is különbség van: az IMF inkább csak a növekedés tartalmáról beszél, és ott vár el intézkedéseket, míg az EU-nak konkrét számszaki elvárásai vannak. Varga Mihály szerint egy megállapodás a befektetői oldalról nagyobb biztonságot jelentene, "talán csökkentené a kamatszintet, tehát meg lehetne spórolni néhány milliárd forintot". De a másik oldalról azt is látni kell, hogy nem mindegy, milyen megállapodást érünk el, milyen programot fogadunk el - tette hozzá.

Görögország esetére utalva elmondta: ott van egy megállapodás az IMF-fel, és látjuk, hogy több százezer ember van az utcákon, autókat gyújtanak fel, rendőrökkel csapnak össze. "Egy felelős kormánynak tehát azt is végig kell gondolnia hogy ha megállapodik az IMF-fel és ennek van egy kedvező gazdasági hatása, akkor az milyen társadalmi következményekkel jár" - fogalmazott, hozzátéve, hogy "a nemzeti érdekeket érvényesítő kormány azon van, hogy ez egy Magyarországra szabott program legyen és ne olyan, amelyben más országok már nem értek el sikereket".

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4546, 'source_type': 'media', 'source_id': 9613, 'target_type': 'article', 'target_id': 123189, 'relation_type': 'describes'}