A Fidesz-KDNP jelöltje győzött Orgoványban
Lóczi Boglárkát, a Fidesz-KDNP közös jelöltjét választották a Bács-Kiskun megyei Orgovány polgármesterének a vasárnapi időközi választáson - közölte a Helyi Választási Bizottság elnöke.
Dátum: 2012-12-03 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:08.833834, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Biliczki István elmondta: a település 2740 választásra jogosult polgára közül 1182 vett részt a szavazáson, közülük 1175-en adtak le érvényes szavazatot. A 42 százalékos részvétel mellett megtartott választáson a szavazatok 61,5 százalékát kapta Lóczi Boglárka, míg ellenfele a független jelöltként indult Utasi Péter Istvánra 452-en szavaztak, mely a voksok 38,5 százaléka.
A közel 3400 lakosú település polgármestere 2012 szeptemberében nyugdíjba vonulása miatt lemondott, ezért kellett új polgármestert választani. Mivel két képviselő indult a polgármesteri tisztségért, ezért az öttagúra csökkent képviselő-testületet ki kellett egészíteni. A 2010-es önkormányzati választáson a mandátumot nem nyertek közül Palásti-Kovács Ágnes, a Fidesz jelöltje kapta a legtöbb szavazatot a listán, ezért ő lett a képviselő.
Lóczi Boglárka, a jogász végzettségű új polgármester 2010 óta volt tagja a testületnek, az előző polgármester lemondása óta alpolgármesterként irányította a települést.