Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Előkelő helyen hazánk a klímavédelem területén

Magyarország listavezető a felzárkózó gazdaságú országok között a klímaváltozás elleni harcban a dohai klímakonferencia alkalmából közzétett Éghajlatvédelmi Teljesítmény Index (CCPI) alapján, amely 58 országot vizsgált.


Dátum: 2012-12-04 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:22.843655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA teljes listán 12. lett Magyarország, ezzel a legjobb teljesítményt érte elé a felzárkózó gazdaságú országok között és a térségből egyaránt. Magyarország tavaly még 18. volt. A tavalyi térségbeli listavezető Szlovákia a 11. helyről a 16. helyre csúszott vissza.A korábbi évekhez hasonlóan egy ország sem ért el dobogós helyezést, de Európa világszinten kiemelkedő teljesítményt nyújt a klímavédelem szempontjából, a legjobb helyen Dánia végzett. Az első három hely a listán azért maradt üresen, mert a szerzők szerint a vizsgált 58 ipari és fejlődő ország közül egyik sem tett elegendő erőfeszítést a klímaváltozás megfékezéséért. Így a negyedik Dániát az ötödik helyen követi Svédország, a hatodik helyet pedig meglepő módon Portugália foglalja el, ahol a súlyos gazdasági válság miatt Spanyolországhoz, Olaszországhoz, Írországhoz és Görögországhoz hasonlóan jelentősen csökkent a károsanyag-kibocsátás. Más, válságban lévő uniós országgal szemben azonban Portugália folytatta pozitív klímapolitikáját is.

\xa0\xa0\xa0

A gazdasági válság csak rövid idejű tényező, emiatt egy ország sem "pihenhet" - vélik a tanulmány szerzői. "Ha az Európai Unió tagjai nem tudnak megegyezni abban, hogy 2020-ra harminc százalékkal csökkentsék a kibocsátást, akkor a tagországok nem tudják megőrizni előnyös helyeiket a listán" - mondta Wendel Trio, a Climate Action Network (CAN) Europe szervezet képviseletében.', 'Kínában tovább nőtt a kibocsátás, az Egyesült Államokban viszont sikerült a szén-dioxid-kibocsátást visszafogni. A fejlett ipari országok közül az utolsó helyen Kanada áll, a listán az 58., miután károsanyag-kibocsátása nő, a "kormány pedig nem nagyon mutat érdeklődést a klímapolitika iránt". A fejlődő országok közül a legjobb helyezést Mexikó érte el, 14. lett, míg a világ legnagyobb kibocsátója, Kína az 54. helyre került. A lista utolsó három helyére az olajexportáló Kazahsztán, Irán és Szaúd-Arábia került, amelyek egy főre számítva a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátók. Reményt jelenthet azonban, hogy Szaúd-Arábia bejelentette a megújuló energiákba való befektetési stratégiájának kidolgozását.

\xa0\xa0\xa0

A klímaindex megalkotásakor a szakértők a kibocsátás mértékét, az emisszió fejlődésvonalát, a megújuló energiák alkalmazásának arányát és a klímapolitikát elemezték. A GermanWatch a CAN Europe-pal közösen azt az 58 országot vizsgálta, amelyek 90 százalékban felelősek a világszintű, energiafüggő szén-dioxid-kibocsátásért. Az adatokat 2010-ig értékelték, de a politika területén a legújabb változásokat is figyelembe vették.']

Kapcsolódó elemek