Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: Nem "konkrét pénz", biztonsági háló kell

A külügyminiszter a Világgazdaság keddi számában megjelent interjúban az IFM-tárgyalásokkal kapcsolatban azt mondta: mindenképpen meg kellene kötni a megállapodást, bár az IMF "konkrét pénzére" nincs szükségünk, de kell egy biztonsági háló, elsősorban azért, hogy a magyar adósság refinanszírozása kevesebbe kerüljön.


Dátum: 2012-12-04 08:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:23.587964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Martonyi János elmondta azt is, hogy egyértelműen azok közé tartozik, akik támogatják Magyarország bankunióhoz való csatlakozását, de olyan feltételek kellenek, amelyek biztosítják a döntéshozatalban való részvételünket, illetve az azonos feltételeket.

Az interjúban Martonyi János kifejti: több sebesség alakult ki az európai integráción belül, de arra vigyázni kell, hogy ne építsünk ki egy olyan rendszert, amely az intézmények szintjén tartósan kettéválasztja az Európai Uniót.

Kapcsolódó elemek