Segítség a megváltozott munkaképességű embereknek
Jövő év elejétől csak abban az esetben szünetelne a rehabilitációs ellátás folyósítása, ha az ellátás mellett az érintettek napi négy vagy heti húsz órát meghaladóan folytatnak kereső tevékenységet - ezt tartalmazza az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslata, amelyet a kormány elé terjesztettek.
Dátum: 2012-12-04 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:25.460536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Emmi keddi közleménye szerint így komoly segítséghez jutnak azok a megváltozott munkaképességű emberek, akik állapotuk miatt nem tudnak teljes munkaidőben dolgozni. A javaslat elfogadása esetén az átlagosan 30-40 ezer forintos ellátásukat a részmunkaidős foglalkoztatásukból származó további 30-40 ezer forinttal tudnák kiegészíteni az érintettek. A módosítás nem vonatkozik a heti húsz órát meghaladó munkaidőben foglalkoztatottakra, náluk a továbbiakban is szünetel majd az ellátás folyósítása.
Az érvényes szabályozás szerint szünetel a megváltozott munkaképességűek ellátása, ha a rehabilitációs ellátás melletti kereső tevékenységet folytatnak - emlékeztet közleményében a szaktárca. A szaktárca a jogszabály hatályba lépése óta eltelt közel egy év tapasztalatai alapján, a civil szervezetek és a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató szervezetekkel és a Nemzetgazdasági Minisztériummal együttműködve készítette el javaslatát - zárul a közlemény.