Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ali-bohóc szerint a Huszein fiuk maguknak keresték a bajt

Az Egyesült Államok fényképeket tesz közzé Szaddám Huszein bukott iraki elnök két fiának holttestéről. Ezt Donald Rumsfeld védelmi miniszter harangozta be szerdán Washingtonban, hozzátéve: a fotók meggyőzhetik az iraki lakosságot, hogy Udaj és Kuszaj csakugyan nincs az élők sorában.


Dátum: 2003-07-24 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:44.058728, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A volt iraki tájékoztatási miniszter úgy vélte, hogy a két fivér halála nem vet véget az amerikai katonák elleni mindennapos támadásoknak, mert ezek mögött nem ők álltak. Muhammad Szaid asz-Szahaf (aki a háború alatt az Ali-bohóc gúnynevet érdemelte ki végtelenül irreális hadijelentéseivel és ékesszóló modorával) az abu-dzabi tévében elismerte, hogy a Szaddám-fiúk sok rosszat tettek, amivel az irakiakat elidegenítették maguktól és a rendszertől. Egyébként annak a moszuli villának a tulajdonosát, ahol az amerikaiak a két fivéren rajtaütöttek, szomszédjai máris kiközösítik. Azzal gyanúsítják ugyanis Navaf Mohamed ez-Zajdán sejket, aki az AP szerint Szaddám egyik unokatestvére, hogy ő adta fel Udajt és Kuszajt. Ha ez igaz - amit az amerikai tisztségviselők sohasem fognak megerősíteni -, akkor a sejk egy csapásra gazdagabb lesz 30 millió dollárral. Az amerikai megszálló hatóság ugyanis 15-15 milliót ígért a két Szaddám-fiú nyomára vezető információért. Maga Szaddám 25 milliót ér.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek