Hazánk elkötelezett az EU bővítése mellett
Az államoknak fegyelmezett gazdálkodást kell folytatniuk, ám ez nem ok arra, hogy a versenyképességünkbe a kohézió révén kevesebbet fektessünk – hangsúlyozta Győri Enikő a köztévé Ma reggel című műsorában kedden a kohéziós pénzekkel összefüggésben. A Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkára ugyanitt szólt arról is, hazánk elkötelezett az EU bővítése mellett.
Dátum: 2012-12-04 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:28.960925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tÚgy fogalmazott, az államoknak fegyelmezett gazdálkodást kell folytatniuk, ám „ez nem ok arra, hogy a versenyképességünkbe a kohézió révén kevesebbet fektessünk”. Ugyanakkor megjegyezte: közös cél, hogy hatékonyabban költsék el ezeket a forrásokat. Ennek azonban nem az a módja, hogy rontunk a felhasználási szabályokon, bonyolult kihívások elé állítjuk a pályázókat, hanem az, hogy meghatározzuk, csak olyan célra költhetünk, amelyektől munkahelyeket és a növekedés beindulását várhatjuk – szögezte le. Hangsúlyozta, vissza kell térnie a bizalomnak a tagállamok közötti viszonyban, ez elengedhetetlen az együttműködéshez és a közös munkához.', 'Győri Enikő szólt arról is, Magyarországnak meggyőződése, hogy szükség van a bővítésre. A magyar elnökség alatt zártuk le a tárgyalásokat Horvátországgal – mutatott rá az államtitkár, hozzáfűzve: azok az országok, amelyek komoly átalakításokat végeznek a jogrendszerükben, a gazdaságban, azoknak van jövője az unióban. Magyarország szeretné, ha szomszédai mindegyike előbb-utóbb odakerülne, mi ehhez minden segítséget meg is adunk nekik – zárta szavait.
\xa0
\xa0']