Révész: Az ügy igazából nem rólam szól
Debreczeni József kiírta magát a komolyan vehető emberek közül - jelentette ki Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő az m1 Ma reggel című műsorában.
Dátum: 2012-12-04 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:29.686558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA fideszes honatya kitért rá, örül annak, hogy baloldali újságírók is felhívták, és együttérzésükről biztosították. Révész megfogalmazása szerint Debreczeni kiírta magát a komolyan vehető emberek közül.\xa0 Az ügy igazából nem rólam szól, igazából ez egy demokráciavita. 2006 őszén rendkívül súlyos mértékben sérültek a demokratikus alapjogok. A rendőrséget szakszerűtlenül vetették be, nagyon sok rendőr megsérült, egyébként ezt is kizárólag a tüntetők nyakába kívánja varrni könyvében Debreczeni József – fogalmazott Révész. Azt gondolom, a szélsőségektől mindkét oldalon érdemes elhatárolódni, de kíváncsi lennék Debreczeni írásával kapcsolatban mi az MSZP vagy Bajnai Gordon véleménye – vetette fel a kormánypárti politikus.', 'Révész Máriusz emlékeztetett, a 2006-os események kapcsán volt egy belső rendőrségi vizsgálat, ami azzal zárult, hogy fegyelmi eljárás indítását javasoltak Gergényi Péter volt rendőrfőkapitány ellen.', 'Azzal kapcsolatban, hogy Debreczeni József könyvében leírtak fényében a szocialistáknak és a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 mozgalomnak is egyértelműen állást kellene foglalnia 2006 őszével kapcsolatban, Révész Máriusz megismételte, szükséges volna ez a véleménynyilvánítás, hiszen 2006-ban embereket vertek meg és hagytak ott az utcán, a rendőrök azonosító szám nélkül végezték munkájukat, tehát sok olyan dolog történt, ami sértette a demokratikus alapjogokat.', 'Most sír-rí az ellenzék, hogy szerintük sérült a demokrácia, de bármikor, bármennyien tüntethetnek, kimehetnek az utcára, elmondhatják véleményüket, küzdhetnek az egyébként meglévő sajtószabadságért. Egyetlen ellenzéki, vagy az ellenzékkel szimpatizáló személynek sem kell félnie a mi kormányunk alatt, hogy valami bántódása esik az utcán, ha kimegy tüntetni. Ez néhány évvel ezelőtt nem volt így – zárta szavait Révész Máriusz.
']