Elhunyt Cserháti Zsuzsa énekesnő
Szerda délután családi otthonában érte a halál Cserháti Zsuzsa énekesnőt - közölte a művésznő fia, Szirtes Krisztián, aki nem kívánt felvilágosítást adni édesanyja halálának pontos körülményeiről.
Dátum: 2003-07-24 07:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:44.350153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Cserháti Zsuzsa 1948. július 22-én született.
Tíz évig tanult klasszikus balettet, majd 1965-ben lépett énekesnői pályára. Kezdetben a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.
Az 1972-es Táncdalfesztivál egyik nagy felfedezettje volt. Legnagyobb sikereit a Kicsi, gyere velem rózsát szedni, a Boldogság, gyere haza és az Árva fiú című dalokkal aratta.
1977-ben a Tessék választani című versenyen nagydíjat nyert, majd külföldi vendéglátóhelyeken, később Budapesten és vidéken énekelt.
A nyolcvanas években a budapesti Moulin Rouge mulató vezető énekese volt.
Később betegség miatt hirtelen jelentős túlsúlyt szedett fel, s ezért egy időre visszavonult a színpadtól, s - ahogy ő maga többször mondta - szinte elfeledve, szegénységben élt.
Visszatérését az 1996-os Hamu és gyémánt című album fémjelezte, amivel egy csapásra sztár lett.
Orvosi segítséggel lefogyott, lemezei és színpadi fellépései nagy sikert arattak.
1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét. A hanglemezgyártók Arany Zsiráf-díját háromszor érdemelte ki.
MTI - fidesz.hu