Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A sport támogatása válság idején is rendkívül fontos"

Orbán Viktor miniszterelnök részvételével ünnepélyes keretek között avatták fel kedden a Vasas Sport Club új edzőcsarnokát. Az eseményen készült képeink itt megtekinthetők.


Dátum: 2012-12-04 19:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=186998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:39.284006, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A beruházás teljes költségvetése 438 millió forint volt

Markovits László, a Vasas Sport Club elnöke az eseményen arról beszélt, hogy a beruházás teljes költségvetése 438 millió forint volt, amelynek hetven százalékát a társaságiadó-kedvezményekből (TAO) befolyt összegek biztosították, a fennmaradó harminc százalékot pedig a kormány támogatása adta. Ezzel a bővítéssel együtt a Fáy utcában több mint 1,3 milliárd forint állami vagyont növelő sportcélú beruházás valósult meg az elmúlt években.

Kapcsolódó elemek