Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csökkentené a gáz- és villanyárakat a kormány

A gáz- és villanyár 10 százalékos csökkentése feltételeinek kidolgozására kérte a kormány az illetékes minisztériumot a kormányszóvivő közlése szerint.


Dátum: 2012-12-05 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:46.746812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\t"A kormány szerdai ülésén arra kérte fel a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy dolgozza ki a gáz- és villanyár 10 százalékos csökkentésének feltételeit" - nyilatkozta az MTI-nek Giró-Szász András a kormányülés szünetében. Részleteket későbbre ígértek.

\xa0\xa0\xa0

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteki rádióinterjújában beszélt arról, hogy a kormány a rezsiköltségek csökkentésén dolgozik. Ezt az ezen a területen működő cégek profitjának csökkentésével és az ezzel a lépéssel érintett összeg embereknél hagyásával tervezi a kabinet. "A közszolgáltatások nem arra valók, hogy abból valaki pénzt keressen, ez a szektor nem a profit világa" - mondta a kormányfő. Hangsúlyozta: azt elfogadja, hogy az energiát termelő cégeknél profitnak kell jelentkeznie, de a fogyasztó és a termelő közé "ékelődő" szereplők esetében a profitot minimálisra kell csökkenteni.', 'Húsipari cégek helyzetéről lesz egyeztetés', 'A kormány szerdai ülésén áttekintette a Gyulai Húskombinát, valamint a kaposvári és a pápai húsipari cég kérdését, és egyeztetést kezdeményez jövő hétfőre a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, Lázár János és az adott települések önkormányzati vezetőivel a húsipari vállalatok problémáinak megoldása érdekében - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI érdeklődésére.', 'Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára múlt héten közölte, hogy soron kívüli kormányzati intézkedések várhatók a Gyulai Húskombinát megmentésére, az üzem helyzetének rendezésére elkészült egy előterjesztés. Kedden a szaktárca húsipari szakszervezeti vezetőkkel egyeztetett a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolási eljárása során előállt helyzetről és a húsipari dolgozókat tömörítő szakszervezet szombatra tervezett demonstrációjáról.

']

Kapcsolódó elemek