Farkas: Jelentős eredményeket ért el az ORÖ
Két év alatt több eredményt ért el az Országos Roma Önkormányzat új roma politikája a kormánnyal együttműködve, mint az elmúlt húsz év integrációs próbálkozásai - mondta Farkas Flórián, az önkormányzat elnöke szerdán a témában tartott budapesti szakmai konferencián.
Dátum: 2012-12-05 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:54.192228, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A roma önkormányzatnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az elnök beszédében példaként említette az ezer roma nő képzését és foglalkoztatását célzó programot és a közmunkaprogramot, amely romák tízezreinek ad munkát.
Farkas Flórián ugyanakkor szükségesnek tartotta a hatékonyság növelését a foglalkoztatás és a lakhatási körülmények javításáért, és sürgette a romaügyi tanács létrehozását.