Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cséfalvay: Sikeres volt a pénzügyi konszolidáció

A költségvetés megszavazásával hamarosan befejeződik, és ezzel lezáródik az a hosszú konszolidációs folyamat, amely 2010 nyarán kezdődött - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán miskolci sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2012-12-05 19:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:34:54.549181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus kiemelte, hogy az ország képes a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá vinni az államháztartás hiányát, és ez így lesz a következő évben is.

Mint mondta: a GDP-hez viszonyítva az államadósság 2010-től folyamatosan csökken, a 2011-es 81 százalékról 77 százalékra. Ez azt is jelenti, hogy  a pénzügyi-konszolidáció sikeres volt - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek