Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vártnál nagyobb érdeklődés a Félsziget iránt

Az előzetesen vártnál több, összesen 23,5 ezer fiatal vett részt a Marosvásárhelyen első alkalommal szervezett Félsziget diák és ifjúsági fesztiválon - közölték csütörtökön a szervezők.


Dátum: 2003-07-24 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=13018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:34:46.577287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Maros-parti város üdülőtelepén tartott ötnapos fesztivált a mintegy 230 romániai ifjúsági szervezetet tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) rendezte. A rendezvényt sikeresnek ítélték a szervezők, akik szerint az idei részvétel jó alapot szolgáltat a fesztivál folytatásához, terjeszkedéséhez.

Kovács Péter, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke elmondta, hogy számításaik beváltak, hiszen az első Félszigetre előzetesen mintegy 20 ezer érdeklődőt várak.

A fesztivál legsikeresebb rendezvénye a kedd esti koncert volt, amelyen a magyarországi Bikini, a Republic és a Zanzibár együttesek léptek fel. A szervezők szerint az előadásra mintegy 10 ezer ember volt kíváncsi.

A MIÉRT elnöke elégedett a többi rendezvény népszerűségével is, mivel a színjátszó fesztiválon minden előadást teltház előtt mutattak be, a sporteseményeknek is nagy sikerük volt, a tematikus sátrak előadásain szép számban vettek részt a fiatalok.

A fesztiválon a szórakozás mellett a politika is szóhoz jutott. A konferenciákon az Európai Unióhoz történő csatlakozásról tartottak előadásokat romániai és magyarországi politikusok. Kovács szerint az ilyen konferenciáknak, amelyeket egyben az EU-ról szóló tájékoztatási kampánynak szántak, továbbra is sikerük lesz.

- Rendezvényünk célja elsősorban az volt, hogy jelentős tömeget megmozgató fesztivált szervezzünk. Ugyanakkor elégedett vagyok, hogy naponta 80-100 ember vett részt a fesztivál komoly részét képező előadásokon - mondta.

Míg a magyar együttesek általában elégedettek voltak a közönség számával, mondván: Erdélyben rég nem láttak ekkora közönséget, a román zenekarok koncertjein jóval kisebb volt az érdeklődés. Kovács Péter szerint ez annak tulajdonítható, hogy a szervezők többnyire a magyar fiatalokat szólították meg. A MIÉRT elnöke elmondta, hogy mindenkit szívesen láttak, de a céljuk elsősorban az volt, hogy magyar érdekeltségű fesztivált rendezzenek.

A két társrendező még nem állapodott meg konkrétan a fesztivál folytatásáról, de Kovács Péter meggyőződéssel állította, hogy a KMDSZ és a MIÉRT együtt akar tovább menni.

A szervezők szerint a mostani fesztivál várhatóan nem hoz nyereséget, de hangsúlyozták: elsősorban arra törekedtek, hogy az első Félsziget ne legyen veszteséges.

- Az idei fesztivál összességében sikeresnek nevezhető. A helyszín alkalmas a terjeszkedésre, ezért, ha a jövőben több résztvevő lesz, tudunk bővíteni - mondta Kovács Péter.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek