Sopron: újra át lehet sétálni a Tűztorony alatt
Újra át lehet sétálni a soproni Tűztorony alatt, így a Fő tér az Előkapu felől is megközelíthetővé vált. A teljesen felújított Tűztorony avatóünnepségére a város legnagyobb ünnepén, a Hűség Napján, december 14-én kerül sor, amikor Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke lesz a díszvendég és az ünnepség szónoka.
Dátum: 2012-12-06 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:35:00.171365, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
„A városközpont értékmegőrző megújítása” elnevezésű projekt hivatalos zárórendezvényét december 14-én, pénteken 17 órától tartják a soproni Fő téren. Ünnepi beszédet mond az ünnepség díszvendége: dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke. Az avatási ünnepség részeként különleges fény- és hangjátékot láthatnak az érdeklődők. A záróünnepség részeként fellép a Geszti Péter és a Gringo Sztár, valamint a Music Cafe.
A Tűztorony felújításának befejezése fordulópont a város életében - hangsúlyozta a polgármester, aki azt is elmondta, hogy december 16-ától egészen december 30-áig ingyenesen lesz látogatható a Tűztorony. A hétfőt, valamint december 25-e kivételével 10-16 óráig, míg pénteken, szombaton és vasárnap 10-20 óráig lehet felmenni a megújult Tűztoronyba.
A soproni önkormányzat „ A városközpont értékmegőrző megújítása” című, NYDOP-3.1.1/B-2009-0002 jelű kiemelt projektje közel 600 millió Ft Európai Uniós támogatásban részesült, míg Sopron városa több mint 600 millió Ft önrésszel járult hozzá a beruházáshoz.