3,8 millió család megélhetése lesz könnyebb januártól
A Fidesz-frakció üdvözli, hogy a kormány úgy döntött, 3,8 millió család mindennapjait teszi könnyebbé annak köszönhetően, hogy jövő évtől 10 százalékkal csökkenti a lakossági gáz és áram árát. A megtakarítás évente átlagosan százezer forintos nagyságrendű is lehet, ez jelentős segítség az embereknek - közölte portálunkkal pénteken a Fidesz-frakció
Dátum: 2012-12-07 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:35:27.012625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatásuk szerint ilyen döntésre az elmúlt évek során nem volt példa, hiszen a Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok ideje alatt, 2002 és 2010 között 15 alkalommal emelték a gáz árát. Triplájára drágult a földgáz, két és félszeresére az elektromos áram ára. A folyamatos megszorítások szociális válságba taszították a magyar lakosságot.
Emlékeztetnek: a Fidesz programjában vállalta, hogy erősíti a lakosság szociális biztonságát. A mostani rezsicsökkentést megelőzően is számos intézkedés szolgálta ezt: a 2010 júniusában bevezetett ármoratórium több mint 20 százalék áremelkedéstől kímélte meg a lakosságot, a tavaly életbe lépett új fogyasztásarányos földgáz-árszabályozás garantálta azt, hogy a kevésbé tehetős rétegek, a nagycsaládosok és a nyugdíjasok terhei ne emelkedjenek.
Megjegyzik továbbá, hogy a villany-, a gáz- a távhő díjának hatósági meghatározása, és a gyermeket nevelő családoknak szóló további árkedvezmények is mind a lakosság terheit csökkentették. A szociális biztonságot leginkább veszélyeztető, a korábbi kormányok felelőtlensége és megszorításai miatt felhalmozott drámai devizaadósság csökkentéséhez is jelentős segítséget nyújtott a jelenlegi kabinet - zárul a közlemény.