A regionális együttműködésről tárgyalt Zágrábban Prőhle
A közép-európai regionális együttműködésről és kétoldalú kérdésekről tárgyalt pénteken Zágrábban Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.
Dátum: 2012-12-08 11:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:35:32.483616, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Prőhle Gergely a Magyarország külpolitikáját jövőre domináló Közép-európai Évről is tájékoztatta a horvát külügy- és gazdasági minisztérium helyettes vezetőit, valamint a miniszterelnöki hivatal külpolitikai tanácsadóját.
Magyarország tölti be január elsejétől a Közép-európai Kezdeményezés, illetve július elsejétől a visegrádi négyek soros elnöki tisztét is - emlékeztetett az MTI-nek adott nyilatkozatában a helyettes államtitkár, aki elmondta, zágrábi a tárgyalásokból azt szűrte le, hogy a regionális és a kétoldalú együttműködésben az infrastruktúra fejlesztése és az energetika az a terület, ahol érdemes továbbgondolkodni.
A Mol-Ina viszonyát egyre bulvárosabban tálaló sajtómegjelenések kapcsán partnereivel egyetértett abban, hogy "nem lenne jó, hogy ha a sajtóban tapasztalható negatív hangok a Molra és ezáltal Magyarországra vonatkozva leszivárognának a közvéleménybe". A két ország hosszú távú érdekei sokkal fontosabbak, minthogy áldozatul essenek ezeknek a hangulati elemeknek - hangsúlyozta Prőhle Gergely, aki szerint méltányolni kell a hangulat hűtését célzó kijelentéseket.
Prőhle a Közép-európai Év egyik legfontosabb elemének nevezte az akadálymentesítést, vagyis a két ország közötti konkrét kapcsolattartás, áruforgalom, közlekedés megkönnyítését. Ennek fényében különösen sajnálatosnak tartja az Eszéket és Pécset összekötő vasúti járatok megszűnését.