Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az emberi méltóság szerves része a nemzeti méltóságnak"

Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője és Tőkés László püspök, az Európai Parlament képviselője kapta az Emberi méltóságért kitüntetést szombaton.


Dátum: 2012-12-08 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=187157
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:35:37.029701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A budapesti ünnepségen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke arról beszélt: az emberi méltóság tisztelete elengedhetetlen ahhoz, hogy Magyarország élhető és szerethető legyen. Mint mondta, ezen a napon azoknak állítanak emléket, akiknek emberi jogait az elmúlt évszázadban lábbal tiporták.     Lomnici Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberi méltósághoz való jog semmibevétele tragédiák sorozatához vezetett, erről szólt Magyarország 20. századi története.

A kitüntetés átvétele után Tőkés László hangsúlyozta: az emberi méltóság szerves része a nemzeti méltóságnak. Elismerését fejezte ki a tanács munkájáért, valamint elmondta, hogy legutóbb a felvidékiek ügyében és az erdélyi magyar tulajdonok ügyében írt európai parlamenti petícióval összefüggésben dolgoztak együtt.

A másik díjazott, Kozma Imre hangsúlyozta, hogy a szeretetre, nagylelkűségre, irgalomra mindig számíthatnak azok, akik velük csatáznak, hozzátéve, élete során a szeretetszolgálati tevékenységben és az irgalmasrendi munkában nap mint nap találkozik ezzel.

Kapcsolódó elemek